Portugáliát a legtöbben a strandjai, az ételei vagy éppen Cristiano Ronaldo miatt ismerik. Ezek azonban csak a jéghegy csúcsai. Mondunk most néhány érdekességet, amit nem tudhattál róla.
- Az egyik legidősebb ország Európában
Határai nem változtak 1297 óta. Portugáliának volt az egyik leghosszabb ideig működő birodalma (Ceuta 1415-ben történő elfoglalásától Makaó 1999-es átadásáig). Az Anglia és Portugália között létrejött szövetség, amelyet a Windsor-szerződéssel 1389-ban ratifikáltak, a világ legrégebbi szövetsége és a mai napig létezik. - A portugál a világ egyik leggyakrabban beszélt nyelve
Portugália 10 millió lakosán kívül 230 millió ember beszéli ezt a nyelvet. 9 országban hivatalos, az interneten pedig a 6. leggyakrabban használt nyelv. - Itt termelik a világ parafatermelésének körülbelül az 50%-át
A világ legjobb parafája az Algarve is innen származik. Olyan világmárkák is innen szerzik be a szükséges mennyiséget, mint a Moet Chandon, a Rolls-Royce, az Airbus és a NASA. - Lehetőségünk van delfinekklel úszni
Az Algarveben találaható park egy olyan programot kínál a látogatóinak, ahol közeli kapcsolatba léphetünk a delfinekkel. A gyermekek tanulhatnak is az állatokról miközben szórakoznak. - Itt található a világ legnagyobb mesterséges vízalatti parkja
Algarve partja mentén az óceánban épült. Négy haditengerészeti hajó fekszik itt, amelyek körül egy folyamatosan fejlődő ökoszisztéma alakult ki. Rengeteg búvár érkezik ide a világ minden tájáról. - Itt van a világ egyik legfejlettebb ATM rendszere
Portugália vezetett be a világon elsőként egy olyan rendszert, ahol a banki tevékenység mellett befizetheted a számlákat és az adókat is. Ma már több, mint 60 művelet lehetséges az rendszeren keresztül. Vásárolhatunk koncertjegyet, adományozhatunk jótékonysági szervezeteknek és a telefonszámlánkat is feltölthetjük. - Rengeteg innovatív megoldást vezettek be
A korábbiaknál sokkal hatékonyabb útdíj fizetési rendszert és előre fizetett mobiltelefonkártyát is fejlesztettek. Itt növekedett a leggyorsabban az innovációs tevékenység az EU-tagállamok közül. 2016-ban Lisszabon lett a webes csúcstalálkozók otthona. 2018-ban Portugáliát a világ 13 leginnovatívabb országa közé sorolták. - Itt található a világ legrégebbi könyvesboltja
A lisszaboni Bertrand üzlete 1732 óta van nyitva. - Nagy hagyománya van a cipőkészítésnek
Olyan hírességek hordanak Portugáliában készült cipőket, mint Rihanna, aki 2013-ban egy teljes kollekciót gyártatott le itt. - A világ legnagyobb és legjobb hullámainak egy része itt található
A földrajzi elhelyezkedésnek köszönhető nagyszerű hullámok a világ minden részéről vonzanak szörfösöket.
Kedvet kaptál Portugáliához? Esetleg a portugál ízekhez? Rendeld meg tőlünk: