Rólunk írták

Az a jó, ha gerinctelen

1853-ban alapították, az én éhségemet alig fél órája, előbbi jól van, utóbbi viszont egyre kínzóbb. Éjfél múlt, begépeltem a diktafonról a miattam irgalmatlanul hosszúra nyúlt beszélgetést, kezdhetnék végre cikket írni, de muszáj enni valamit. Alszik a család, sötét a ház, lábujjhegy, sikerül nem rálépni Száva kutyára, aki mostanában a lépcső alján szeret leginkább horpasztani, elérek a szatyorig, benne halkonzervek, amiket a Tonhalfutártól kaptam, azután rájövök, hogy kenyeret, vagy bármit, ami a konyhában van, reménytelen volna csendben beszerezni.

Elérek a szatyorig, benne halkonzervek, amiket a tonhalfutártól kaptam.

Az a jó, ha gerinctelen

Mártírként kullogok vissza az emeletre, Szávára ezúttal sem lépek rá, sóhajt is egy nagyot, halk hálaének zendül kicsiny szívemben, majd egy perc múlva kézzel eszem az 1853-ban alapított The Queen of the Coast cég friss tonhalsalátáját. Azért ezt, mert ez akadt a kezembe. Vörös bab, édes kukorica, egy könnyűen savanykás mártás, néhány légiesen tökéletes tonhal-szelet és pár nehéz könnycsepp a boldogságtól, részemről. Utóbbinak Száva kutya is a szemtanúja, mert a csodás illatok okán idősödő kora ellenére felszökellt az emeletre, pedig a banánt például sem éretlenül, sem túléretten nem fogyasztja, csak ha éppen jónak ítéli.

Miért fog az ember halkonzervek forgalmazásába?

Tele vannak a boltok, a választék, ha nem is kimerítően széles, de azért szegényesnek sem mondható. Az éjféli halhisztéria előtt néhány nappal Veszprémben ülök, a cég bemutatótermében, hogy mindezt kiderítsem. Semmi feltűnés, minden letisztult, mondhatni ingerszegény, az ember óhatatlanul a konzerveket nézi, amik a cég nevével ellentétben nem csak tonhalat jelentenek, hanem makrélát, szardíniát, pástétomot, sok mást, és ami a lényeg: Európa legjobb márkáit.

A történet nagyon régen, még gyerekkoromban kezdődött – mondja a társtulajdonos, Kiss Katalin, amikor először Olaszországban jártam a szüleimmel. Magyarországon nem lehetett Fantát kapni, meg sok minden mást sem. Szerencsés voltam, megkóstolhattam néhány dolgot és onnantól bekattant a dolog: azt kerestem, én is tudnék-e úgy étkezni, mint az olaszok. Aztán később – felnőttként – ehhez az jött, hogy jó volna egy olyan étkezési kultúrát meghonosítani itthon, mint ami ott van. Megint később már nem csak a mediterrán szokásokra gondoltam, illetve gondoltunk a férjemmel, hanem a nagybetűs halkultúrára, ami ugye távoli földrészekre, így például Skandináviára, Japánra is érvényes.

Akármerre jártunk a világban, mindig ezt a minőséget kerestük, amiket most forgalmazunk

Mint meséli, a megannyi hatás közül Szardínia szigete volt Katalin és férje számára a legmeghatározóbb. Szerencsémre én is sokat jártam a Mediterráneumban, de soha nem jutott eszembe, hogy konzervet egyek. Inkább reggel kimegyünk a piacra, veszünk valami halat, az árus, meg a helyi háziasszonyok kézzel-lábbal elmagyarázzák, hogyan kellene elkészíteni, visszamegyünk a szállásra, és megpróbáljuk. Még soha nem csalódtunk.

Egyszerű a dolog – bólogat a felvetésemre Katalin -, szerettünk volna hazahozni ízeket a tengerpartról, ebben az esetben viszont a friss hal ugye kilőve.

24 éve nem eszem húst, csak maximum halat, de azt reggel, délben, este.

Egyébként – teszi hozzá – még a hazahozás gondolata előtt muszáj volt venni konzervet, mert a szállodákban reggelire például nem szoktak halat adni.

És hát ugye van egy fontos különbség, mondja csillogó szemekkel: a kinti halkonzervek íze összehasonlíthatatlan a nálunk kaphatókkal. Ma egy szupermarketnek eladni egyenlő azzal, hogy a terméket az ember valamilyen szinten degradálja. És ebben maximálisan egyetértettek velünk a kinti cégek, amiket nem egy esetben több, mint száz évvel ezelőtt alapítottak – mondja Katalin. Aki szerint ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz termékek vannak a nálunk is megtelepedett multik polcain.

24 éve nem eszem húst, csak maximum halat, de azt reggel, délben, este.

A Tonhalfutár szeptember 1. óta működik. Hogyan raktátok össze a kínálatot? – kérdezem. Óvatos duhajok voltunk, megpróbáltunk normális árakon belül maradni, ezzel együtt az indulás óta eltelt hónapok tapasztalata az, hogy a vevőink nem feltétlenül a moderált árakat keresik, hanem inkább a minőséget. Mi most egy kicsit a széllel szemben megyünk, egy olyan piacon próbálunk igényt generálni, ahol egy mindenki által jól ismert olasz cég kialakította az imidzsét, hogy az ő termékeik képviselik a legmagasabb minőséget. De attól, hogy ő van a legtöbb polcon, ez még nincsen így. A mediterrán ízvilág az, ami közelebb áll a magyar gusztushoz.

A következő lépés a skandináv konzervek lesznek

– vázolja terveiket Katalin. Nem megosztóbb az ízük, inkább arról szól a történet – mondja -, hogy a dizájnjuk letisztultabb, egyszerűbb, ami nem feltétlenül hívóüzenet a magyar vevőknek. Mindezzel együtt első körben három országból merít a Tonhalfutár kínálata: Portugália, Spanyolország, Olaszország – a legrégebbi, tradicionális cégeket keresték meg. Nem volt nehéz dolguk, mert egy portugál boltban a halkonzerv-kínálat térbeli kiterjedésre olyan, mint nálunk a vécépapír szekció, szorozva legalább kettővel. És ott van olyan halkonzerv is, amiből egy 200 grammos 15 euró. Ami durván ötezer forint. Sőt, a halkonzervek Rolls-Royce-ai akár 45 eurót is kóstálhatnak. Tíz dekás kiszerelésben.

A következő lépés a skandináv konzervek lesznek

A jó konzervgyár nem feltétlenül hazai vizekből származó halakkal dolgozik. Hanem „tiszta”, fenntartható tengerekből fogottakkal, és ezek a tengerek lehetnek a halfeldolgozótól akár többezer kilométerre is. Itt persze bejön a képbe az ökológiai lábnyom kérdése is, a nagy kérdés, melyik a rosszabb: közeli, de lehalászott tengerszegletekben prédára lesni, vagy távolabbi, egészséges állományú vizekből származó alapanyagokkal dolgozni?

Nehéz lenne választ adni. Erről Katalin annyit mond, nem látnak a kulisszák mögé, de a fenntartható halászat feltétlen követői. Ilyen cégeket keresnek partnernek. Ezek a gyártók művészi szinten tevékenykednek. Eleve a lehető legjobb minőségű halakkal dolgoznak, amik alkalmasint a kisebb méretűeket jelentik, kizsigerelik, leszedik a bőrüket, így kerülnek dobozba, amibe prémium minőségű olajat töltenek. Vagy éppen mást, mert ugye nem csak olajos halkonzervek léteznek.

A következő lépés a skandináv konzervek lesznek

Az iparági szentháromság valahogy így ragadható meg: végy remek alapanyagot, dolgozd fel tökéletesen, majd tedd isteni lébe. Az itthon kapható átlagos konzerv halaiban benne van a gerincük, ami a hőkezelésnek köszönhetően fogyasztható, a minőségi gyárak viszont a mágnás multik orra alá dörgölik a kérdést: kell bele?

Azután kóstolunk. Végtelenül szubjektív műfaj ez, nem is untatnék vele senkit, egy biztos: az igazán jó halkonzervet bárki felismerheti, akár bekötött szemmel is. Aléltan távozom, közben megfogadom, hogy nem készítek összehasonlító vaktesztet a bármelyik boltban kapható halkonzervekkel, mert nincsen értelme. Kommersz, prémium – nem egy kávéház.

Previous slide

Next slide